2015. május 28., csütörtök

Lesley Pearse: Ígéret

Az olvasás kezdetén vettem észre, hogy ez tulajdonképpen egy második rész, az első rész a Belle  volt. Ha már így jártam, bíztam benne, hogy nem lesz ezzel probléma, majd beavat Lesley Pearse az előzményekbe is. Így is volt, azt hiszem megértettem.

Vagy én változtam meg nagyon, vagy Lesley Pearse ír mostanában máshogyan. Az első könyveit nagyon szerettem, aztán azt éreztem egyik könyve olvasásakor, hogy jó volt, de felesleges volt ennyire hosszúra írnia. A kevesebb néha több elvvel jobb könyv lehetett volna. Ennél a könyvnél is ezt éreztem. Jó volt a történet, már-már a letehetetlen kategóriába sorolnám, még csak azt sem mondom, hogy bárhol is unalmas lett volna. Olvastatta magát, de voltak néhol benne felesleges oldalak, felesleges mondanivalók. 


Mindettől függetlenül szerettem Belle-t, talpraesett, határozott, erős egyéniségű, tisztességes fiatal lány, kedveltem a többi szereplőt is, és a szerelmi szál is kielégítő volt.









Amit én hibának találok a könyvben és tulajdonképpen ez is egy felesleges dolog (bár, ha több hétig olvassuk a könyvet, akkor talán mégsem), hogy időről időre összegzi a történéseket, Belle fejével, gondolataival. Ez is felesleges volt, hiszen nem felejtettem el én sem, hogy mik történtek eddig. És a könyv végén felfigyeltem egy párbeszédre, ami nagyon furán, életszerűtlenül hangzott két szerelmes beszélgetésében.

Íme:

„     -   Mégis eljöttél hozzám a kórházba?
- Igen. Nem tudtam ellenállni, miután hallottam, hogy meghalt a barátnőd. Csak látni akartalak, nem is reméltem többet. De amint megláttalak és megcsókoltalak, magával ragadott az örvény.
- Igen, én is így éreztem – bólintott Belle. - A hatalmába kerített egyfajta őrület, ami minden ésszerűséget, kötelességtudatot és erkölcsi tartást elhomályosított.”

Vagy csak nekem túl negédes ez a szöveg? Szerelmes emberek nem beszélgetnek így...:) Vagy a múlt század elejének tudható be ez a stílus?

Elképzelem, amint ezt mondom a férjemnek, amikor hazajön:

- Főztem neked vacsorát, mert a te erőnléted mindennél fontosabb számomra. És az is, hogy érezd, hogy jó feleséged vagyok, nem szenvedsz hiányt semmiben.

Férjem szerelmesen rám néz, és ezt mondja:

- Már akkor is tudtam, hogy jó feleség válik belőled, amikor még csak a formás hátsódat szemrevételeztem magamnak. Tudtam, hogy odaadó, gondoskodó leszel, aki (majdnem) minden nap főz nekem vacsorát és kimossa a ruháimat. Ezért is szeretlek.

Mire én elpirulok, szemérmesen lesütöm a szemem, zavaromban a kötényemet (vagy kirojtosodott melegítőmet) babrálom, és nincs szükség szavakra, tudja, hogy én is szeretem. :))

8/10

Bea





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése