2015. november 3., kedd

Katherine Webb: Ha eljő az éj

„Azt mondta: el akarok repülni messzire, és összekulcsolta maga előtt mindkét karját. Hát, jobban is tenné. Ettore úgy gondolja, Puglia csupa föld és tűz. Egy ilyen vízből és levegőből alkotott lény nem bírhatja itt soká.”

A szegénységbe született Leandro Cardetta gazdag emberként tér vissza Amerikából a szülőföldjére, Dél-Olaszországba. Felbéreli az angol építészt, Boyd Kingsley-t, hogy készítsen terveket omladozó palazzójának felújítására. A férfit elkíséri kamasz fia és visszahúzódó, bátortalan második felesége, Clare is, hogy együtt töltsék a nyarat Leandro vendégeként.

A védett palazzo biztonságot nyújtó falain kívül azonban forrong a tartomány. A napról napra élő napszámosok mind elkeseredettebbek, és bármit megtennének, hogy munkához és élelemhez jussanak. Az egyikük Ettore, Leandro unokaöccse, aki túl büszke ahhoz, hogy a nagybátyjához forduljon segítségért. Ám amikor egy nap súlyosan megsérül, nincs más választása, minthogy az ő ajtaján kopogtasson. És amikor a nagybátyja házában találkozik Clare-rel, minden visszavonhatatlanul megváltozik...

1921 nyarán, a perzselő hőségben számtalan titkokkal terhelt életút keresztezi egymást a kietlen Pugliában. És ahogy eljő az éj, lassan minden titokra fény derül.

Nem bírom ki, hogy az értékelésem elején ne ejtsek pár szót az első könyvről amit Katherine Webbtől olvastam, az Örökségről. Mégpedig azért, mert egy fantasztikus könyv volt, az ódon angol kastély - a múlt súlyos titkai kihatással vannak a jelenbeli szálra, ebben a kategóriában számomra az Örökség a csúcstartó. Szerintem simán kenterbe veri még a Kate Morton könyveket is. Egyszóval aki szereti Kate Mortont és az ilyen fajtájú könyveket, annak az Örökség kötelezően ajánlott. :)

De akkor most vissza is térhetünk a Ha eljő az éjre. 
A fülszöveg elolvasása után és az írónő régebbi könyveit is olvasva, teljesen másra számítottam. Nyilván hülyeség lenne azt írni, hogy kellemesen csalódtam, mert nekem az a történet is tetszett volna, amire számítottam. Eddig  Katherine Webb könyveit mindig az Örökséghez hasonlítgattam, mindig ahhoz képest értékeltem őket, de ez a könyv most annyira más volt, eleven és perzselő, hogy segített megtörni ezt a rossz szokásomat. 
A könyvben két ember szemén keresztül látjuk az eseményeket, a fejezeteket Clare és Ettore szemszögéből olvashatjuk.
Clare fejezeteiben bepillantást nyerhetünk egy fényűző, ám nem teljesen felhőtlen életformába, miközben már az első oldalaktól kezdve átszövik a történetet a még Clare számára is ismeretlen múlt sötét titkai.
Ettore szemszögéből pedig megismerhetjük a Pugliai napszámosok embertelen és keserű mindennapjait. Ezek a részek számomra nagyon elemiek és szívbemarkolóak voltak. Az ő életükön keresztül nyerhetünk bepillantást az I. világháború utáni kegyetlen Dél-Olaszországi állapotokba, a földesurak és az elkeseredett parasztok között dúló háborúba is.
Mégis amikor az ennyire különböző háttérrel rendelkező két ember össszetalálkozik, a szívüknek nem tudnak paracsolni, megadják magukat az érzéseiknek.
A könyv összes szereplője rendkívül jól megalkotott és kellően összetett karakter volt. A könyv tele volt ellentétes jellemekkel, és elgondolkodtató helyzetekkel. Leandro Cardetta, attól eltekintve, hogy szerintem egy negatív szereplő, szimpatikus volt. Felesége  Marcie pedig Fitzgerald kegyetlen hősnőit juttatta eszembe.

A köny végére a történet egyre feszültebbé, baljósabbá vált, fény derült a múlt sötét titkaira, amik visszavonhatatlanul megváltoztatták szereplőink jövőjét. Az írónő szerintem nagyon jó lezárást adott ennek a drámai és magával ragadó történetnek.


A könyvet köszönöm a General Press Kiadónak!

9/10

Zsófi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése