2017. április 6., csütörtök

Liebster Blog Award


Már majdnem egy hónapja, hogy Kathryn, a Simple Autumn blog írója  jelölt minket a Liebster Blog Awardra, nagyon szépen köszönjük neki, és elnézést kérünk, hogy eddig késlekedtünk a kitöltésével.

És most szeretnénk azoktól a kedves bloggerektől és molyoktól is elnézést kérni, akik szintén kihívtak minket különböző tag-ekre, mi pedig nem töltöttük ki őket (eddig). Pedig tök jól esnek nekünk ezek a jelölések! :) Csak tag téren lusta disznók elég lusták vagyunk, így mindig csak tologatjuk őket, de amúgy meg szeretünk töltögetni, mert mindig jó móka válaszolgatni rájuk. 
Ígérjük, megváltozunk tag téren, és minél többet fogunk kitölteni! :) (Az elmaradtakat is bepótoljuk. :D)
Lássuk akkor Kathryn hozzánk intézett kérdéseit:


1. Mi volt az első könyv, amit olvastál, és bele is szerettél az olvasásba?
Bea: 
Eddig meg voltam győződve arról, hogy Erich Kästner A  két Lotti című könyve volt a legelső olvasmányom, de közben ott volt a Gőgös Gúnár Gedeon és Mosó Masa Mosodája, amiket szintén imádtam. Azt hiszem, ez a három könyv volt az, amelyeknek köszönhetően mind a mai napig nagyon szeretek olvasni. Sosem éreztem még, hogy olvasási válságom lenne, nekem mindig van kedvem olvasni. :)

Zsófi:
Thomas Brezina boszorkányos sorozatának az egyik része (már nem emlékszem melyikkel kezdtem) volt az a bizonyos, ami elindított könyvmolyságom útján.
A vicces most az, hogy Titi is rákattant erre a sorozatra, meg Thomas Brezinára is. Nagyon termékeny író a pasas és érti is a dolgát, én minden gyereknek jószívvel ajánlom a könyveit.

2. Mi volt életed legjobb/legrosszabb olvasási élménye?
Bea: 
Legjobb nagyon sok volt, nem is tudok kiemelni egyet sem. Inkább úgy mondanám, hogy a legjobb olvasási élmények azok, amikor kiülök a kertbe egy fa alá, kezemben egy kávéval és zavartalanul olvashatok. Ilyen nagyobbacska családban, mint a mienk, ez már igazi ajándéknak számít.
A legrosszabbra sem írok konkrét könyvet, mert igazából nem szeretem a könyveket lehúzni. Ami nagyon nem tetszik, azt abbahagyom, nem olvasom végig. Ez lehet a bugyuta stílusa miatt, a témája miatt, vagy egyéb más okok miatt. Pár éve kíváncsiságból elkezdtem olvasni a Szürke ötven árnyalatát, azt hiszem 10 oldal után be is fejeztem. Az egyáltalán nem az én könyvem. 

Zsófi:
Egy ideje, ha egy olyan könyv kerül a kezembe, ami nem tetszik, akkor nem olvasom végig. Így nem tudnék legrosszabb olvasási élményemet kiemelni.
A legjobbat meg már sokszor megemlítettem itt a blogon, ez pedig az Elfújta a szél volt. A könyv végére érve, egyből elölről akartam kezdeni az egészzet, mert egyszerűen nem tudtam, hogy mi lesz velem azután, az Elfújta a szél nélkül.

3. Szeretted a kötelezőket általános/középiskolában? 
Bea: 
Volt, amit igen és volt, amit nem. Az Egri csillagokat pl. szerettem, de a Légy jó mindhaláliggal nagyon szenvedtem. Középiskolás olvasmányaimra már nem emlékszem annyira, de szoktam hangoztatni, hogy támogatnám azt a kezdeményezést, amelyben újravizsgálják a kötelező olvasmányok listáját, mind általános, mind középiskolában. Rengeteg jó könyv van, ami a mai korosztálynak sokkal inkább szól, mint a régi kötelezőek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy azok nem jók, csak nem gyerekekkel kell olvastatni őket, és legfőképpen nem kötelező jelleggel.

Zsófi:
Volt olyan, amit szerettem és olyan is, amit végig sem olvastam. Amúgy nem tudom észerevettéttek-e, de a legtöbb kötelező elég nyomasztó, jó-jó vannak kivételek is azért.
Az Egri csillagokat például első olvasásra nem annyira szerettem, de amikor másodjára is a kezembe került egy tanulmányi verseny miatt, akkor teljesen magával ragadott. A Robinson Crouse-t imádtam, és a Szent Péter esernyője is jó kis könyv volt, kedvet is kaptam hozzá, hogy újraolvassam.

4. Amikor beszabadulsz egy könyvtárba, minimum hány könyvet viszel haza?
Bea:
Van amikor sikerül megállnom, hogy csak visszavigyek és csak az előjegyzett könyveket hozzam el, de olyan is van, amikor egyszerűen elkap a gépszíj, és hatalmas mennyiséggel egyensúlyozok a kölcsönző pulthoz. Az sem könnyíti meg a dolgunkat, hogy a könyvtárunkban 16 könyv/személy a kölcsönzési limit és jelenleg a családunk négy érvényes olvasójeggyel rendelkezik!! Volt már olyan, hogy mindenki nevére a maximumot kölcsönöztük ki. Ezért is szereztük be anno a banyatankot. Mostanában pihen, mert autóval járunk könyvtárba. :D

Zsófi:
Amennyit az olvasójegyem enged! :) Régen tényleg kihasználtuk a maximálisan kölcsönözhető limitet, mostanában igyekszem magam visszafogni ha könyvtárban járok, a múltkor sikerült is, csak egy olyan könyvet hoztam ki pluszba, ami nem volt rajta az előre megírt listámon. Igazán büszke voltam magamra. :) (Bea: Azt elfelejtetted említeni, hogy a listádon legalább 10 könyv volt.:D)

5. Mennyi időbe telt, mire elolvastál egy könyvet, ami nagyon rossz volt?
Bea:
Fentebb már írtam, hogy most már eljutottam oda, hogy a nekem nem tetsző könyvekkel nem kínzom magam és nem rabolom az időmet, ezért gyorsan abbahagyom, ha valami nem tetszik. 

Zsófi: Nem szoktam olyan könyvet végigolvasni, ami nem tetszik.

6. Szerettek könyvsorozatokba belekezdeni?
Bea: Nincs a sorozatokkal bajom, most éppen a Harry Potter sorozatba kezdtem bele, az első részen már túl vagyok. Persze ebben az esetben szerencsém van, mert ez a sorozat már teljesen kész van, nem kell izgulni, hogy mikor jön a következő rész. :) Ha egy sorozat jó, akkor szeretem, hogy sorozat, mert akkor azzal az érzéssel fejezek be egy részt, hogy jaj, de jó, ismét találkozhatok a szereplőkkel és ismét átélhetem a könyv cselekményét és jó hangulatát.

Zsófi: Igen! :)

7. Fordult már veletek elő valami érdekes történet, ami a könyvmolyság hátrányait, előnyeit ecseteli?
Bea: Erről most nem jut eszembe semmi különös, talán majd Zsófinak. :) Hátránya semmiképpen. :)
Régebben a tesóm mindig hümmögött, amikor megkérdezte, hogy szülinapra, névnapra, stb. mit szeretnénk ajándékba és mi egyértelműen vágtuk rá, hogy könyvet. "Mindig csak könyvet! - mondta ő, - kérjetek már valami mást is!" De mi maradunk a könyveknél. Legutóbbi ilyen "ajándékunk" Lawrence Anthony Elefántsuttogója, és Sándor Erzsi Anyavalya című könyve. Ezeket könyvtáriként olvastuk, és mindenképpen szerettük volna sajátunkként tudni. Szóval a könyvmolyság előnye, hogy nekünk nagyon könnyű ajándékot venni. :D
Zsófi: Hm... nem, nekem sem jut eszembe most semmi. :)

8. Melyik kötet gyakorolta rád a legnagyobb hatást?
Bea: Itt sem tudok egyet kiemelni, tinikorom kedvenc írója Stephen King volt, máig emlékezetesek a horror stílusú könyvei, a Cujo, a Christine, a Holtsáv, a Ragyogás, akkoriban igen félelmetesnek találtam ezeket a könyveket. Egyszer újra kellene olvasnom őket felnőtt fejjel is. Stephen Kinget amúgy a mai napig szeretem.

Zsófi: A jó könyvek mind nagy hatást gyakorolnak rám. de tényleg. :)

9. Szerinted a Z-generációt (gúnynevén: Web 2.0) hogyan lehetne rábírni az olvasásra?
Bea: Azt hiszem legkisebb gyermekem, Titusz ennek a generációnak a tagja, és imád olvasni. A szülőkön nagyon sok múlik, ha a gyerek azt látja, hogy a szülei sem olvasnak, esetleg könyvek sem nagyon vannak otthon, akkor kisebb az esélye arra, hogy olvasni fog.  Azt gondolom amúgy, hogy mindenki szeret olvasni, illetve mindenki képes megszeretni az olvasát, amint megtalálja azt az első könyvet, ami annyira tetszik neki, hogy elindítja ezen az úton. Sok múlik a környezeten, barátokon, pedagógusokon is.

Zsófi: Jó könyvet kéne adni a kezükbe! Szerintem csupán csak ennyi lenne a megoldás. :)

10. Mi a kedvenc könyvműfajod?
Bea: Egyszerűbb arra válaszolnom, hogy mi nem. :) Nem szeretem az erotikától túlfűtött regényeket, és a történelmi regényekkel is hadilábon állok. Ezen kívül bármi jöhet, nagyon szeretem az önéletrajzokat, a romantikus, családi regényeket, az állatos könyveket, a pszichothrillereket.

Zsófi:
Szeretem magam mindenevőnek beállítani a könyvek terén, de az igazság az, hogy nem igazán vagyok még az. :) Itt van például a sci-fi, alig olvasok ilyen műfajú könyveket, pedig a jó sci-fi filmeket imádom. De egyébként szeretem a történelmi romantikusokat, a thrillereket, a krimiket is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése